Fontos, hogy Magyarország ellátásbiztonsága minél szilárdabb lábakon álljon, és a magyar gazdaság ne veszítse el versenyképességét a régióban – mondta el a Portfolio-nak adott nagyinterjúban Horváth Péter János. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke hangsúlyozta, hogy az orosz-magyar gázszerződések mindenképpen növelik a magyar lakossági gázellátás biztonságát, de közben nagyobb hangsúlyt kell helyezni az energiahatékonyságra, valamint az energiafüggetlenség fokozására, ezért az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer újbóli élesítésére van szükség, valamint a hazai áramtermelő kapacitások megőrzése, megújítása és bővítése a következő évek egyik kulcskérdése. Azt is kiemelte, hogy Magyarország mellett a régiós országok, illetve Németország és Olaszország is erősen építettek eddig az olcsó orosz vezetékes gázra, amelyről egyszerűen nem lehet gyorsan leválni kellő egyéb alternatíva hiányában, maga a leválás pedig nagyobb gazdasági áldozatokkal járhat. Közben az máris látszik a heti gázfogyasztási adatokon, hogy mind a lakosság, mind az ipar elkezdett spórolni. Az interjúban szó volt többek között a dekarbonizáció folytatásáról, és a naperőművek hálózati csatlakozási stopjáról is. Az is kiderült, hogy a MEKH elnök szerint a németek kezében van az eszköz az extrém gázárak leszorítására, mégpedig az Északi Áramlat 2 engedélyezésével, az áramárak mérséklésére pedig javasolt lenne uniós szinten a fosszilis erőművek átmeneti mentesítése a kötelező karbonkvóta vásárlás alól.
Horváth Péter János elnök 2022. szeptember 1-jei hatállyal kinevezte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) két új elnökhelyettesét. A hivatal energetikai elnökhelyettesi posztját a jövőben Kovács Pál tölti be, Klimits Levente pedig operatív elnökhelyettesként folytatja munkáját - tájékoztat a MEKH közleménye.
Megépült a magyar és szlovén villamosenergia-átviteli hálózatot összekötő Hévíz–Cirkovce 400 kV-os határkeresztező távvezeték, amelynek mai üzembe helyezésével Magyarország minden szomszédjával megteremtette villamosenergia-hálózata összekapcsolását – jelentette be Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke. A magyar-szlovén határmetszéken hamarosan megindul a kereskedelemi forgalom is, ami további hatékony lehetőségeket biztosít a gyorsan növekedő, időjárásfüggő megújuló energiatermelés számára, valamint az ellátásbiztonságot is erősíti – tette hozzá az elnök.
Minden eddiginél nagyobb új naperőmű kapacitás épülhet ki Magyarországon a METÁR-tender ma kihirdetett hatodik körének eredményei alapján, amely akkora új kapacitást jelent, hogy 200 ezer magyar háztartás éves villamosenergia igényét tudja fedezni – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) bejelentéséből.
18 féle nemzeti villamosenergia-ellátási válságforgatókönyvet, és az azok megelőzését, illetve kezelését célzó részletes intézkedéseket határozott meg a kedden közzétett kockázati készültségi tervében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A MEKH elnöke, Horváth Péter János ennek kapcsán kiemelte, hogy az ellátásbiztonság garantálásához minden eshetőségre fel kell készülni, és cselekvési tervet kell kidolgozni, így a most elkészült 69 oldalas dokumentumot négyévente aktualizálja majd a hivatal.
A kirívóan magas földgázárak mérséklése érdekében felülvizsgálta és az eddigi 6 százalékról a felére, 3 százalékra csökkentette a gáznapi kiegyensúlyozó földgázár kialakulásában fontos szerepet játszó kismértékű korrekció mértékét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – jelentette be szerda reggel a MEKH. Fontos, hogy az új, felére csökkentett érték már a 2021. november 1-jei gáznap kezdetétől érvénybe is lépett.
Új energiapiaci szereplőként nyilvántartásba vette az első két aggregátor szervezetet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Magyarországon a háztartási méretű és háztartási méret feletti erőművek összesített kapacitása 2015-ről 2020 szeptember végére több mint tízszeresére növekedett, 153 MW-ról 1848 MW-ra - nyilatkozta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a Magyar Hírlapnak.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a földgázszállító számára jóváhagyott díjak felett 2020-ban beszedett aukciós felár bevételekből 2,5 milliárd forintot fordít a szerb-magyar földgázbeszállítási kapacitás fejlesztésére – mondta Horváth Péter János a MEKH elnöke. Az előző évben meghatározott összeggel együtt közel 4 milliárd forint használható fel az aukciós felár számláról az ellátásbiztonságot növelő beruházásra.
Vizsgálják egy kisebb gázszállító kapacitás létrehozásának lehetőségét Ausztria felé - közölte a Világgazdaságnak adott interjújában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jóváhagyta a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) legutóbbi, 2020-as hálózatfejlesztési tervét - közölte a hivatal szerdán.
Az izraeli-iráni konfliktus és a Milton hurrikán emeli az árakat.
A csúcson 290 százalék közelében volt a fogyasztói árak emelkedése.
A városnak szüksége van saját bevételeire.
Így sem biztos, hogy minden tervezett projekt megvalósul.
Michiganben kampányolt a korábbi amerikai elnök.
Szerintük ez erős üzenet lenne Putyinnak.
De van azért kényelmetlenség.
A politikus a költségvetési bizottság kérdéseire válaszolt – miniszterként lehet, hogy utoljára?
Nagy hiány jöhet még a következő 3 hónapban.